Emlékezés a Határőrségről

2017. december 31. volt az a nap, amelyen a több mint 60 éve funkcionáló Határőrség 10 évvel ezelőtt végleg megszűnt és eltűnt a történelem palettájáról.
Ebből az alkalomból rendezett megemlékezést a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete az objektum kapujánál elhelyezett márványtáblánál, amely hirdette, hogy ebben az objektumban működött 1945. óta a 6. Határőr Kerület Parancsnokság, majd később új elnevezéssel 6. Határőr Igazgatóság.
Ludvig József nyá. hőr. alezredes – Elnök-helyettes- emlékbeszédében – a hideg idő ellenére is megjelent mintegy 50 fő jelenlétében méltatta a Határőrség múltját, tevékenységét, és azon határőr dolgozók munkáját is, akik több évtizedet dolgoztak, éltek ezen objektum falai között.
A megemlékezést követően Hortobágyi Zoltán ny. r. ezredes – a Határőr Nyugdíjasok Egyesületének Elnöke –helyezte el az emlékezés koszorúját a márványtáblánál.
A jelenlévők befejezésképpen néma főhajtással emlékeztek meg a Határőrségről, a Határőr Igazgatóságról.

Orosháza, 2018. január 3.

Hortobágyi Zoltán ny. r. ezredes
Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete Elnök

Kapcsolódó képek:

Hozzászólások lezárva.